udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Csiszár Ákos

2001. június 28.

A kisvárdai református templomban jún. 24-én tartott ökumenikus istentisztelet alkalmával Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspököt a kisvárdai Tőkés László Alapítvány 2000. évi egyéni díjával tüntették ki. Az esemény alkalmával Csiszár Ákos református esperes elmondta: a díj a mindent felvállaló hitnek, a haza, a nemzet hűséges szolgálatának a jelképe. A laudatiót felolvasó Petróczki Ferenc, nyírbátori polgármester kiemelte Tempfli József cselekedeteinek hitelességét, azt, hogy nemcsak egyházának, hanem nemzetének is mindig hű fiaként egész életében küzdött az erőszakos asszimiláció ellen. A díj átadása után elsőként Tőkés László püspöke köszöntötte a kitüntetettet, akivel - mint mondotta - ugyanabban a lelkületben osztoznak, és akivel a nemzetépítő együvé tartozás köti össze. - Tempfli József /sz. Csanálos, 1931. ápr. 9./ 1990-től megyés püspök. /(boros): Tempfli József püspök kitüntetése. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 28./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék